2024. március 29. péntekAuguszta
EUR = 4.9388 RON
USD = 4.5768 RON
HUF = 1.2889 RON
GDP-növekedés = 5,6%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,2%
BET = 13.026,12(-0,54%)
Infláció = 8,19%
Alapkamat = 2,5%

Kreatív, tehetséges fiatalok felkutatására és támogatására indul program Kolozsváron

 utolsó frissítés: 17:46 GMT +2, 2015. november 16.

Mintegy 650 ezer lejes (45 millió forintos) pályázati támogatásban részesül a PONT Csoport által koordinált, a budapesti Új Nemzedék Központ és a kolozsvári Magyar Ifjúsági Központ partnerségével útjának indított K Plusz program - jelentette be Farkas András, a PONT Csoport alapító tagja hétfőn.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a Nemzeti Tehetségprogram révén támogatott, folyamatként elképzelt projekt részeként 2016. júniusáig 85 előadó vagy szakértő bevonásával 39 rendezvényen tennének a Kolozsváron és a város vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok felkutatásáért, támogatásáért, valamint a készségeik fejlesztéséért. 

Farkas elmondta, a K Plusz projekt a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 program egyfajta örökségeként is szeretne működni, emellett megerősítené azt a precedenst is, hogy egy partneri hálózatban történő együttműködéssel sokkal több eredményt sikerül felmutatni.

"Kolozsváron a tehetség, a kreativitás kérdése egyre inkább előtérbe kerül. Ez egy tendencia, a román közösség részéről is megfigyelhető. Abban szeretnénk segíteni a magyar fiatalokat, hogy a készségeik fejlesztése és a kapcsolatrendszerük erősítése révén hatákonyabbá váljon a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésük, illetve a vállalkozóként való megjelenésük. A piac tehetséget, kreativitást, hozzáadott értéket keres, és olyan hozzáállású fiatalokat, akik nagy felelőségtudattal teszik azt, amihez értenek - mondta Farkas.

Dr. Süveges Antal, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója rámutatott, Magyarország kormánya idén megduplázta a tehetséggondozásra szánt keretösszeget, és kiemelt célként fogalmazta meg a különösen tehetséges fiatalok támogatását. Elmondta, az Új Nemzedék Központ nemcsak technikailag, befogadó és a pénzügyi lebonyolításban segítő szervezetként csatlakozik a pályázathoz, hanem szakmai tartalmat szeretne adni, és kapni is.

A városban élő egyetemisták Kolozsvár legjelentősebb erőforrása

"Bár csodákat nem tudtunk tenni, mégiscsak elmondhatjuk az Európa Ifjúsági Fővárosa év végéhez közeledve, hogy egy jelentős átalakuláson ment át az a viszonyrendszer, amely az önkormányzatot a kolozsvári ifjúsági szervezetekkel és általában véve az ifjúság kérdéskörével összeköti. Ez a viszonyulás arra a kérdésre keres válaszokat folyamatosan, hogy mit is kezdjünk ezzel a hatalmas és egyedi erőforrással, amit a Kolozsváron élő egyetemisták jelentenek" - mondta Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere.  

"Egy olyan program megnyitása előtt állunk, amely túlmutat 2015-ön, kötődik, de túlmutat az Európa Ifjúsági Fővárosa évén is" - jelentette ki Horváth. Elmondta, a K Plusz program kapcsolódik a nemrég elfogadott városfejlesztési stratégia egyik leghangsúlyosabb pontjához, amely a kreatív iparágak meghonosítását, támogatását, fellendítését és öszönzését tűzte ki célul az elkövetkezendő tíz évben. 

"Olyan összefogás alakult ki, amelynek köszönhetően egy nagyon ígéretes háttérrel és szándékkal megáldott program végrehajtása előtt állunk" - mutatott rá Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Mile elmondta, "amikor a szórványban élők jövőjéről gondolkodunk, elsősorban a K Plusz programhoz hasonló gyakorlatias természetű projekteket kell megpróbálni hatékonyan megvalósítani".

Mile kiemelte, hogy bár a program 2500 kreatív, tehetséges embert szeretne közvetlenül megszólítani, rajtuk keresztül ennek a hatása máshol is meg fog jelenni. "Ez a program a kárpát-medencei magyarság számára a tehetségfelismerésben, a tehetséggondozásban és az elsődleges munkaerőpiacon való megjelenés valószínűségének tágításában egyfajta modellként jelenhetne meg" - mondta a főkonzul.

Talpas Botond, a Magyar Ifjúsági Központ elnöke elmondta, abban reménykednek, hogy a projektnek egy olyan típusú kifutása is lesz, amelynek köszönhetően a kolozsvári magyar fiatalok egy sokkal színesebb, átláthatóbb és idővel munkahelyeket is teremtő együttműködési keretet tudnak letenni a vállalkozói szféra asztalára. Kiemelte, a K Plusz programhoz hasonló projektek egyik hozadéka lehet, hogy a kolozsvári magyar fiatalok könnyebben tudnak majd elhelyezkedni a város munkaerőpiacán, emellett az Erdély más városaiból érkező fiataloknak is alternatívát jelenthet Kolozsvár egy másik európai nagyvárossal szemben.

támogatás
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális